Roberto Cavalli 77! – A szexi csillogás és az állatminták királya

Szexi és csillogás és állatminták és Cavalli

Roberto Cavalli

számára jelentős év 2017: most ünnepli 77. születésnapját, 37. házassági évfordulóját, és idén 47 éve indította útjára saját márkáját.

Roberto Cavalli

„A divat benne van a DNS-emben. Nem tudnék nélküle élni.” – ennél pontosabban senki sem fogalmazhatná meg Roberto Cavalli viszonyát a divathoz. A Firenzében született, művészeti akadémiát végzett tervezőt szülei festőművésznek szánták (édesapja is az volt), de ő másképp döntött.

Roberto Cavalli

Első kollekcióját 1970-ben mutatta be Párizsban, és rögtön le is tette vele a névjegyét: a nyomott mintás bőr öltözékek újdonságként robbantak be a divatba. Hamarosan a vonzó hellyé váló Saint Tropez-ban nyitott butikot, és mintás bőrkreációira megrendeléseket kapott a Hermés és a Pierre Cardin divatháztól.

1980-ban, három év udvarlás után feleségül vette az osztrák Eva Düringert (1977-ben ő volt Miss Europe), akivel 37 éve él boldog házasságban. Három gyerekük született. Eva a munkában is mindig segíti.

A 80-as évtized közepétől a divatban inkább a japán és belga minimalizmus kezdett teret hódítani, ez nem kedvezett Cavalli részletgazdag stílusának, ezért kissé háttérbe is vonult egy időre. Inkább a farmerek felé fordult. 1988-ban bemutatta az első szexi állat mintával dísztett farmert, 1994-ben a koptatott farmer ötletével állt elő, 1995-ben pedig a stretch farmert vezette be. Az eredmény: robbanás a farmerpiacon és mérhetetlen népszerűség.




Ha Cavalli, akkor állatminta – legtöbbünknek ez jut róla eszébe elsőként. A ma már védjegyének számító mintáról Cavalli ezt mondja: „Egyáltalán nem az állatmintáról szól ez, hanem a természetről, bármilyen természetes dologról, ami körülvesz. Mindent szeretek, ami a természetből származik. Annak idején például virágmintával, orchideákkal kezdtem.” (És a virágmintákhoz sem lett hűtlen, tesszük hozzá.)

Roberto Cavalli GISELE BUNDCHEN AD CAMPAIGN

Az évtizedek során Roberto Cavalli egész birodalmat épített. A klasszikus szexi női kollekciók mellett van férfivonal és tervez a gyerekeknek is. A Just Cavalli a fiataloknak szól, A Cavalli parfümök világszerte ismertek, lakberendezési tárgyakat is tervezett, és kávézókat nyitott.

Hosszas habozás után a maestro idén eladta cége többségét, és részben visszavonult. Mostantól Peter Dundas, a Puccitól nemrég átszerződött norvég divattervező ad új, fiatalos imázst a márkának, miközben persze megtartja a klasszikus elemeket: a díszített farmert, a szexi csillogást, a rojtokat és az állatmintát.

Cavalli pedig ma, 75 évesen is hallgat az idők szavára, van blogja (http://robertocavalliblog.com/), közel félmillióan követik az Instagramon, és évek óta rendszeresen twitterezik is!

Forrás: http://robertocavalliblog.com/



Vélemény, hozzászólás?